Többet érdemelsz egy számlázó programnál

KKV Ügyvitel

Így jelentsd be a számlázó programodat!

2014. szeptember 22. - Hertay Ákos

Ha jelenleg számlázó programot használsz -- legyen ez akár telepített, online futó vagy saját fejlesztésű --, akkor október első hetére feltétlenül írd fel a naptárba, hogy

számlázó programot a NAV-nak bejelenteni!


Június végén jelent meg a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet, aminek ide vágó fő momentuma az, hogy aki jelenleg már használ számlázó szoftvert, annak ezt 2014. október 1. és november 15. között be kell jelentenie az adóhatóságnak. Az október 1. után beszerzett programok esetében pedig 30 napos határidőt fogalmaz meg a bejelentési kötelezettség teljesítésére, ahol nem csak az új használatának megkezdését, hanem a régi használatból történő kivonást is jelenti kell!

vogon.jpeg

A NAV szakemberei még dolgoznak a nyomtatvány pontos megjelenésén,
2014 október 1. után ide kattintva lesz elérhető.
UPDATE: már kint van!


A tervezet alapján arról is nyilatkozni kell, hogy mikor és kitől vettük a jelenleg használt szoftvert, online rendszer használata esetén a használatba vétel időpontját kell megadni. Ezért azt javaslom, az elkövetkezendő néhány napot szánd rá, hogy előkeres(tet)ed az erről szóló számlát. A nyomtatvány-tervezetből nem derül ki egyértelműen, hogy mi a helyzet az ingyenes megoldásokkal, de a fizetős rendszerek esetén felvet egy még izgalmasabb kérdést: 

Mi van akkor, ha régen megvettem a szoftvert,
de nem fizetek a követésért?


Amikor az ember megvesz egy ügyviteli rendszert, annak jellemzően van egy időben eltoltan jelentkező addicionális költsége: a szoftverkövetés díja (ez az előfizetéses alapon működő online rendszerekben ez  bele van építve az árba). Ez biztosítja a második évtől az ügyfélszolgálat támogatását, a legfrissebb verziókban elérhető hibajavításokat és új funkciókat, valamint a jogszabálykövetést. Amit a szoftverfejlesztő csak az aktuális, utolsó verzió használata esetén tud garantálni.

Szerencsére a számlára vonatkozó tartalmi és formai követelmények az utóbbi 1 évben nem igazán változtak, de szerintem nem kizárt, hogy a lejelentett kereskedelmi szoftverek verziószámára is futtat majd az Adóhivatal lekérdezéseket és a kiugróan régi verziószám felhívás lesz keringőre.

De nyugi, valószínűleg mindezt csak azután teszik, hogy a saját fejlesztésű megoldásokat leellenőrizték a szabad szemmel is látható forgalmat generáló cégeknél, különösen ráfeküdve a megkövetelt, minden funkcióra kitérő felhasználói dokumentációra -- amit valljunk be, magának nem feltétlenül gyárt az ember...


Most háboroghatnánk egy kicsit azon, hogy ez megint mennyi plusz adminisztrációt jelent a vállalkozásoknak, de ezt tartogassuk inkább arra az alkalomra, amikor a PTGSZLAA kifejezésről ejtünk pár szót.

A bejegyzés trackback címe:

http://kkv-ugyvitel.blog.hu/api/trackback/id/tr676669999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.