Többet érdemelsz egy számlázó programnál

KKV Ügyvitel

KKV Ügyvitel

Szolgáltatások

2014. november 26. - Hertay Ákos

Korábban úgy gondoltam, hogy majd ügyviteli rendszereket fogok értékesíteni, bevezetni és ezzel egy csapásra megoldom az ügyfeleim gondjait. Aztán rá kellett döbbennem, hogy az ügyfeleket sújtó problémák ennél sokkal komplexebbek, ezért a szolgáltatási portfóliót kibővítve az alábbi öt területre fókuszálok.


1. Ügyviteli rendszerekkel kapcsolatos támogatás


Egy integrált ügyviteli rendszer bevezetése sok problémát megoldhat, de az elkapkodott döntés vagy a nem teljes körűen kivitelezett bevezetés legalább ugyanannyit okozhat is. A szoftver képességei az eredményes működés 20%-át jelentik, nem megfelelő bevezetés esetén a félig vagy nem működő folyamatok súlyos károkat okozhatnak.

Az első lépés minden esetben egy ingyenes konzultáció, ahol elbeszélgetünk róla, mi a cég működésének, iparágának specialitása, hol tart most és milyen célokat szeretne elérni. Az itt elhangzott információk alapján segítünk a megfelelő ügyviteli rendszer kiválasztásában, a javasolt szoftvert egy konkrétan erre a célra felépített demókörnyezetben bemutatva, hogy oldhatóak meg a kihívások. A döntést követően közreműködünk a megfelelő licencelés eldöntésében és a rendelésében, de ez természetesen semmivel kerül Önnek többe, mintha közvetlenül a fejlesztőtől vásárolna. A bevezetés során a jogosultsági rendszer beállításán, a felhasználók munkakör-specifikus helyszíni oktatásán, az adatok migrálásán felül ide értjük az első "éles" napokon történő helyszíni támogatást, majd a későbbi távoli segítségnyújtást is.


2. Adminisztráció-tervezés


Az adminisztráció a cégen belüli kommunikáció elsődleges formája, melynek ki kell alakítani az egészséges szintjét, hogy az események ne legyenek se alul- se túldokumentálva. Meg kell határozni, mi a hasznos, mi a felesleges információ, Mit-Miért-Hogyan-Mikor adminisztráljunk. Az optimális szintű adminisztráció által válik átláthatóvá, követhetővé a cég működése. Ennek kapcsán négy fő célt szoktunk kijelölni:

- szüntessük meg a fejben tárolt információkat, hogy a bármilyen okból távollevő vagy eltávozó kolléga hiánya ne okozzon fennakadást a cég működésében.
- számoljuk fel az Excel táblában tartott nyilvántartásokat, hiszen nehézkes bennük a közös munka, és nem tudható, ki, mikor, mit adott hozzá, vagy törölt belőle.
- csökkentsük le a cégen belüli e-mailek számát, hogy a kollégák a levelek szortírozása, visszakeresése helyett ténylegesen a saját feladatukra tudjanak koncentrálni.
- iktassuk ki a copy-paste-et, mert feleslegesen rabolja az időt és növeli a hibák lehetőségének számát.


3. Folyamatszervezés


Egy bevezetést akkor tekinthetünk sikeresnek, ha a folyamatok és az ügyvitel összhangban vannak egymással, és az eseményeket rendesen le lehet dokumentálni. Ezen témakörön belül érintjük a munkaszervezést, értékesítést, beszerzést, logisztikát, raktározást, gyártást, vagy a pénzügyet is. A hatékonyság (gyorsaság) mellett kiemelt figyelmet kap a minőség is, amivel a felesleges munkavégzés, a selejtek termelése vagy az ügyfél elégedetlensége megelőzhető.


4. Rendszerintegráció


Sok feladatot nem lehet egyetlen rendszerben megoldani, vagy nem érdemes. Ezért kipróbált fejlesztő alvállalkozókkal, vagy az Ön szakemberével együttműködve összekapcsoljuk az Ön által használt rendszereket. Tipikus feladat a webáruház-ügyviteli rendszer integráció, ahol a külső forrásból (beszállítók) által szolgáltatott adatok alapján megtörténik a cikk-törzs karbantartása (készletekkel, árakkal), az adatok naprakészen kerülnek megjelenítésre a weboldalon, a rendelések emberi közreműködés nélkül kerülnek rögzítésre, és a rendelés státuszáról folyamatos visszajelzést szolgáltatunk a megrendelőnek.  


5. Általános vállalkozói tanácsadás


Számos alkalommal tapasztalom azt, hogy az ügyfeleim iszonyatosan jó szakemberek a saját területükön, de vállalkozási vagy menedzsment fronton "nem csinálták meg a házi feladatot". Ahhoz, hogy a cég valóban nőni tudjon, a vezetőnek elsősorban a cégén kell dolgoznia, nem pedig a cégében. Örömmel osztjuk meg több éves tapasztalatunkat a delegálásról, ellenőrzésről, költségcsökkentésről vagy a feltárt hiányosságok függvényében specializált szakembereket is tudunk javasolni (adózás, munkaügy, marketing, coaching, stb) témakörben.

 

Munkamódszer


A munkavégzés minden esetben az Ön telephelyén történik, mivel ez egy interaktív kapcsolatot igénylő munka.

Olyan módszert dolgoztunk ki, amivel mindkét fél kellően motivált a minél gyorsabb projektzárásra. Egyrészt nem napi 8 órás munkanapokban gondolkodunk, mindig igazodunk az ügyfél igényeihez és lehetőségeihez, akár hosszított munkanap vagy munkaidőn kívüli, hétvégi munkavégzés is kérhető.

A szolgáltatási díjakat „japán tető” árazási modellben számoljuk el. Ha a tervezett időnél előbb végzünk, akkor Önnek kevesebbe kerül a bevezetés, ugyanis a szerződött összeg nem minimumösszeg, amit mindenképp ki kellene fizetnie; ha időben elhúzódik a projekt, akkor pedig nem Ön viseli teljes mértékben az ebből fakadó költségeket, az óradíjunk folyamatosan csökken, sőt, az Ön védelmében a teljes fizetendő munkadíj maximalizálva van!

Mivel KKV-kra specializálódtunk, ezért a szolgáltatási díjakra részletfizetési konstrukció is kérhető, felár nélkül.


Konkrét árakra kíváncsi? Kezdjük el az elejéről a folyamatot,
vegye fel velünk a kapcsolatot!

A bejegyzés trackback címe:

https://kkv-ugyvitel.blog.hu/api/trackback/id/tr726672805
süti beállítások módosítása